2019. augusztus. 02. 06:56

5 perces töltési idejű !!
Körbefotóztuk az 5 perces töltési idejű, 500 kilométeres hatótávú új villanyautót

 

Az újdonság úgy néz ki, mint egy Aston Martin sportkocsi, de később négyszemélyes és terepjáró változat is érkezhet belőle.

Genfi Autószalonon debütált a Piëch Automotive első autója, a keresztségben Mark Zero nevet kapott, tisztán elektromos hajtású kétszemélyes sportkocsi. 

A cég neve ismerős lehet, és ez nem véletlen: Ferdinand Piëch a Volkswagen konszern legendás vezetője volt és egyben a Porsche alapítójának az unokája. A Piëch Automotive alapítója pedig nem más, mint Anton Piëch, Ferdinand fia.

© 

A Piëch Mark Zero 4,32 méter hosszú, 2,62 méter tengelytávolságú, illetve 1,25 méter magas. Az első kerekeket egy 200 lóerős villanymotor hajtja, hátul pedig kettő darab hasonló egység teljesít szolgálatot. Mindez 3,2 másodperces 0-100-as sprintidőhöz, illetve 250 km/h végsebességhez elegendő.

© 

A hatótáv a szigorúbb WLTP-szabvány szerint mintegy 500 kilométer. Érdekesség, hogy az újfajta akkumulátorpakk kevesebb mint 5 perc alatt feltölthető 0-ról 80 százalékosra, és mivel a kis hőtermelésű telepek az egyszerű léghűtésen kívül semmilyen egyéb hűtést nem igényelnek, a kocsi 200 kilogrammal könnyebb lehet, mint a riválisai.

© 

Az 1,8 tonnás és rendkívül alacsony tömegközéppontú Piëch Mark Zero moduláris felépítésű, ennek köszönhetően a gyártó hamarosan elő fog rukkolni egy hasonló alapokra épülő négyszemélyes autóval és egy divatterepjáróval is. A várható árakról egyelőre nem nyilatkoztak a cég képviselői.

© 

 

© 
© 
© 

 

 

 

 

  • Légy Te is aktív részese egy 
    ZÖLDEBB világnak Velünk!

  • MENÜ

    Rólunk Impresszum Adatvédelmi tájékoztató ÁSZF FAQ
  • KAPCSOLAT

    Telefon :  +36 30 757 0436

     E-mail :  info@electric-v.eu

     H-7100 Szekszárd,           Szabó Dezső u 2

    Nyitvatartás :  

    Hétfő-Péntek :  9-17 h

    Szombat :   9-13 h

     

  • QR